Balogh-László Emese – Györkös Dorka (– Bajnóczi Bernadett – Tóth Mária)
Csempék, szondák, mikroszkópok
A besztercebányai jellegű kályhacsempék régészeti és archeometriai kutatása
Besztercebányán 1894-ben a Botár-ház telkén csatornázási munkálatok során, illetve 1907-ben az Ébner-ház átépítésekor számos kályhacsempe került elő, de ekkor sajnos nem történt régészeti megfigyelés. Az azóta eltelt több mint száz évben számos újabb, a körhöz tartozó csempe került napvilágra, nem csak Besztercebányáról, hanem Lengyelország, Magyarország és Szlovákia területéről is. A lelőhelyek számossága ellenére több probléma is felmerült a leletanyagok vizsgálata során (pl. írott források hiánya, elkeveredett leletanyag, nem elégséges régészeti dokumentáció, stb.).
A nehézségek ellenére célunk a besztercebányai jellegű kályhacsempék minél szélesebb körű vizsgálata. Így foglalkozunk a készítéstechnikával, az ábrázolt jelenetekkel és azok eredetével, a csempéken megjelenő feliratok fajtáival és a betűtípusok keltezésével, az alakos csempéken a viseleti elemek pontos meghatározásával és keltezésével. A kutatást természettudományos vizsgálatokkal is ki kívántuk egészíteni. Az MTA CSFK Földtani és Geokémiai Intézet munkatársainak köszönhetően együttműködés született. Négy magyarországi múzeum anyagából történt mintavétel: Iparművészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, Dobó István Vármúzeum és Kubinyi Ferenc Múzeum.
Az archeometriai vizsgálatok a következő kérdéseket igyekeznek megválaszolni: az egyes lelőhelyeken előkerült azonos mintakincsű, méretű, kivitelezésű darabok készülhettek-e azonos műhelyben, azonos-e az egyes csempék nyersanyaga, az agyag és engobe összetétele megegyezik-e, valamint milyen összetételű mázakat használtak. A kályhacsempék anyagát, szöveti bélyegeit vékonycsiszolatban polarizációs mikroszkóp és elektron-mikroszonda segítségével tanulmányozzuk, a fázisokat röntgen-pordiffrakciós vizsgálattal azonosítjuk.
Buják Gábor
Középkori tartományi és egyházmegyei zsinatok és határozataik kutatása Közép-Kelet-Európában
A középkori tartományi és egyházmegyei zsinatokon hozott határozatok fennmaradt szövegei az egyházi törvényhozás fontos emlékei, de szintén kiemelkedő forrásai a középkori klérus életének és mentalitásának.
Az előadás törekszik bemutatni a témával foglalkozó kutatás jelenlegi állását, illetve a cseh, lengyel és magyar történészek eltérő megközelítéseit illetve eredményeit. Az előadás további célja, hogy bemutassa, hogy milyen eredményekkel járhat ezen határozatok vizsgálata és kölcsönös összehasonlítása.
Az ezzel kapcsolatos egyik legfontosabb kérdés az egyes zsinati határozatok hatása más egyházmegyékre sőt egyháztartományokra. Magyar részről az Erdő Péter által kimutatott krakkói és esztergomi határozatok közötti kapcsolatot említhetjük meg, de figyelmet érdemel a szepesi préposti határozatokra gyakorolt Szentirmai Sándor (Alexander Szentirmai) által feltételezett sziléziai hatás is.
A közép-kelet-európai határozatok vizsgálatával továbbá rámutathatunk arra a folyamatra, ahogyan az egyetemes zsinatok rendelkezései a legkeletibb katolikus országok klérusához eljutottak. Figyelmet érdemel azonban az a folyamat is, ahogy a késő középkorban megszaporodnak az idegen klerikusokkal illetve a Szentszék befolyásával szembeni intézkedések.
A cseh, lengyel és magyar egyházmegyei zsinatok határozatainak összehasonlítása pedig ezen országok egyházi törvénykezése közötti különbségekre világít rá. Ezek elsősorban a világi hatalom és az egyházat érintő kérdésekben mutatkoznak meg. Szembeötlő továbbá a különbség a huszita mozgalomra adott cseh és lengyel reakciók között, míg a középkori magyar zsinati határozatok ezzel a kérdéssel nem foglalkoztak.
Csermelyi József
Határon innen, mégis azon túl. Záloguradalmak Nyugat-Magyarországon – terminológiai kérdések és válaszok
Előadásom azt a célt tűzi ki maga elé, hogy megvizsgálja a 15. század közepén Habsburg fennhatóság alá került nyugat-magyarországi uradalmak köz- és magánjogi helyzetét. Ezek a területek részben vásárlással, részben zálogjogon, részben hódítás útján kerültek III. Frigyes és öccse, VI. Albert herceg kezébe, majd az 1447. június 1-jén kötött radkersburgi fegyverszünet értelmében fennhatóságuk alatt is maradhatott. 1452-ben, V. László nagykorúsítása után ismét foglalkozni kellett a kérdéses uradalmakkal, ennek eredményeképp a következő évben új egyezmény szabályozta helyzetüket. III. Frigyes és Mátyás király háborúi két újabb szerződést eredményeztek, amelyek szintúgy szabályozták a szakirodalom által némi leegyszerűsítéssel záloguradalmaknak nevezett birtoktestek sorsát, amelyek léte egészen a 17. század közepéig vissza-visszatérő problémaforrást jelentett a magyar országgyűléseken illetve a határ mentén. Már a kortársak véleménye sem volt egybehangzó e birtokok jogi státuszát illetően, ami nem kevés nehézség elé állította a későbbi korok történészeit. Utóbbiak egyáltalán nem rettenvén vissza a feladattól, Ausztriában és Magyarországon is újra és újra megkísérelték értelmezni a kérdést. Bízom benne, hogy a források újbóli elemzése révén közelebb kerülhetünk annak megválaszolásához, hogy mik is ezek a „záloguradalmak”.
Farkas Csaba
In nostra curia educatus – Osl nembeli Herbord pályafutása
László egy 1273. december 19. utánra keltezhető oklevelében lovászmesterként tűnik fel egy bizonyos Herbord, aki méltóságát több mint kilenc hónapon át viselte, majd 1274. szeptember 25-én – igaz ekkor már rövidebb időre – a fiatal uralkodó asztalnokmestere. 1277 július vége előtt újonnan lovászmester, nem tudjuk meddig, majd 1279 augusztusa után pedig feltűnik egy H betűvel jelölt személy, aki Aba nb. Pétert váltja az előbb mondott méltóságban. A kérdés az, hogy valójában ki volt ő, és miért érdekes személye egy olyan időszakban, ahol a Csákok, Borsák, Abák és társaik már tartományaik kialakítására törekednek. Az Osl nemzetségből származó Herbord a Muhinál elesett Rátót nb. Mátyás esztergomi érsek, Péc nb. Dénes későbbi nádor mellett egyike azoknak, akik fiatalon együtt nevelkedtek a királyi udvarban a későbbi IV. Bélával. Herbord ugyan nem lett jelentős szereplője 13. századi történelmünknek, ennek ellenére viszonylag jól dokumentált életpálya képe rajzolódik ki előttünk.
Előadásomban így arra teszek kísérletet, hogy bemutassam pályafutását, kezdve attól a ponttól, mikor még a herceg Béla udvarában feltűnik az 1229. évi halicsi hadjáratban, Klissza várában őrzi a tatárok elől menekülő IV. Béla elsőszülött fiát, Istvánt, részt vesz az osztrákok elleni harcokban, és foglalja vissza Kőszeg várát, majd több évtizedes változatos udvari szolgálat után élete vége felé, idősen, a politikai pártharcok pillanatnyi forgandósága nyomán, IV. László lovászmestere lesz. Személye több generációt köt össze, és válasszal szolgálhat arra: az udvari szolgálat milyen lehetőségeket nyújtott egy szerényebb nemzetségből kikerülő ifjúnak az Árpádok udvarában. Ugyanakkor arra is jó példa, hogy az 1270-es évek belső pártharcai során mennyiben értékelődött fel a régi, kipróbált udvari emberek szerepe.
Mindezeken túl Herbord rokonságára, kapcsolati hálójára, birtokpolitikájára is kitérek. Tolnai és baranyai ispánsága mindezeken túl pedig arra is jó példa, hogy miként próbálta szűkebb pátriájától, Sopron megyétől távolabb, az oligarcháktól messze megalapozni családja jövőjét. Az 1280 körül elhunyt Herbord már egy merőben más országot hagyott maga mögött, mint amelyet fiatalon, leendő királya mellett látott. Pályafutása a királyhoz való hűség és kitartás mintaképe, melyet a 13. század végére az önös bárói érdekek és egy identitásában egyre inkább bizonytalanabbá váló fiatal uralkodó kérdőjelezett meg.
Juhász Péter
A magyar nomád állam és a modern történetírás
A nomadizmus jelensége, életformaként és állami képződményként egyaránt foglalkoztatja a nemzetközi és a hazai kutatást. A 9-10. századi magyar történelem különlegesen érdekes aspektusát nyújtja ennek a kérdésnek, hiszen a nomád életforma uralta steppe régióból költöztek elődeink megtelepült európai népek szomszédságába. A korabeli magyarság, Bizánc, Itália és a bajorok érintkezése a kínai civilizáció és az ázsiai nomád világ kölcsönhatásához hasonló jelenség sorozat vizsgálatára kínál lehetőséget. A kérdés másik izgalmas aspektusa, a magyarok sokat vitatott korabeli életmódja, ennek kölcsönhatásai a helyben találtakéval. A magyarok egykorú államiságának problémája ezen viszonylatok függvényeként vizsgálható jelenség. Előadásom a magyar nomád államiságra vonatkozó tudományos álláspontokat kívánja ütköztetni, érveket és ellenérveket, a források kezelését vizsgálva. A dolog természetéből adódóan elsősorban magyar kutatók nézetei képezik vizsgálatom tárgyát, így Pauler Gyula, Hóman Bálint, Györffy György, Kristó Gyula, Tóth Sándor László és Szabados György állásfoglalásai. E nézetek a hazai történeti kutatás sajátosságaira is fényt vetnek, a nomád világból a letelepült Európába érkező ősök történelmi útjának változó megítéléséről a modern történeti kutatásban. Forrásaim a 14. századi krónikakompozíció, Anonymus, a De Administrando Imperio és muszlim forrásaink (Gayhānī-hagyomány, Al-Mascūdī).
Júlia Kotrusová
History of the Premonstratensian monastery of St. John the Baptist in Jasov during the Middle Ages
Monastery of St. John the Baptist in Jasov belongs to the oldest Premonstratensian monasteries in Slovakia. The date of foundation is unknown because its charter of foundation was lost during the Mongolian invasion of Kingdom of Hungary in the 13th century. The aim of our paper is to introduce the very first history of the Premonstratensian Order in Jasov. The circumstances of the foundation could be clarified by visitations of the Premonstratensian canons from Prémontré. At the same time, we will focus on the issue of the provosts of the monastery, whose election was not always following the rules of the Order. The article will discuss the economic situation of the monastery with an emphasis placed on the village of Jasov.
Katona Csete
Viking testőrgárdák „Keleten”
A tanulmányban a 10-11. század során Kelet-Európában tevékenykedő viking kísérettagok szerveződési formáit vizsgálom a kapcsolódó írásos szláv, bizánci, arab és óészaki források, valamint a régészeti leletek alapján. A mai Oroszország és egyéb közel-keleti területeken aktív rusz testőrgárdák jól ismertek Kijevből (druzsina), Konstantinápolyból (varég gárda) és a kazár fővárosból, Itilből. Annak ellenére, hogy meggyőző bizonyíték nincs rá, a kutatók három másik helyen ― a volgai bolgároknál, a magyaroknál és a lengyeleknél ― is felvetették a skandináv testőrök alkalmazásának lehetőségét, ezért ezeket a (lehetséges) testőrgárdákat is górcső alá veszem. Az összehasonlító elemzés a szervezetek összetétele, létszáma és műveleti tevékenysége mellett, a különböző udvartartások viking testőrökre tett hatásait helyezi középpontba. A források alapján feltételezem, hogy az említett testőrök nem csupán katonai, hanem legalább annyira kulturális értelemben is különbözhettek egymástól. A rusz identitás egy speciális esetéről beszélhetünk, ahol a skandináv tradíciókhoz történő kötődés és az új kulturális befolyás minden zsoldos csoport esetében eltérő mértékben módosult, akik között így a kulturális különbözőség megtestesítőit, de a korabeli „globalizáció” fő hordozóit is megtaláljuk.
Kertész Tünde Fruzsina
Az arrasi boszorkányhisztéria 1459-1461
Az első dokumentált boszorkányhisztéria 1459-ben tört ki Arras városában, Észak-Franciaországban. A perekben elsők között található meg az a motívum, melyet ezután évszázadokon keresztül megtalálhatunk a boszorkányvádakban: a boszorkányszombatokra járó, az ördögöt imádó és vele háló, a keresztet megtagadó férfiak és nők közössége. A feljegyzések szerint nem mindig egyértelmű, hogy boszorkányokról vagy eretnekekről van szó. A francia nyelvterületen használt vauderie kifejezést ugyanis korábban a valdensek vallási mozgalmának résztvevői tevékenységére használták, ám a szó, jelentésbeli változáson ment keresztül és immár a boszorkányság bűnébe esetteket is ezzel a fogalommal illették. Az arrasi események egy új, agresszív módja lett az üldöztetéseknek Nyugat-Európában, a félelem félelmet szült és az események pusztítóak voltak a közösségre nézve. Előadásomban azt kívánom vizsgálni, hogy hogyan mosódott össze és miben tért el a valdensek elleni fellépés metodikája és a boszorkányvád Arrasban. Az első egy létező és régóta ismert mozgalom volt, a második azonban teljes mértékben fikció. Mégis ugyanazt a kifejezést használták mindkét „bűnre”. Valamint a boszorkányhisztéria ezen korai példáján keresztül annak lehetséges okaira keresem a választ. Mi vezethetett idáig? Egyházi vagy társadalmi konfliktusokról volt szó? Az arras-i esemény feltárásával a későbbi boszorkányhisztériák korai előfutárával találkozhatunk és a későbbiek ismeretében tudjuk azt is, hogy a történelem megismételte önmagát.
Kovács Attila
Háborúban és barátságban: besenyők és magyarok interetnikus viszonyai
A nomádok interetnikus kapcsolatait általánosítások és közhelyek írják le. Tipikus példa erre a magyar-besenyő kapcsolat értékelése hazánkban. Az ősellenségtől a szövetségesig terjed a kapcsolatok skálája, ami kevésbé közismert.
Az utókor számára a háborúk a legizgalmasabbak és a legtöbb feljegyzés ilyen jellegű leírást tartalmaz. Azonban látnunk kell az általánosítás mögött a korabeli embert, hiedelemvilágával és rokonsági viszonyainak meghatározottságával egyetemben. A tettek mögött meghúzódó motivációk sokkal inkább gazdasági és diplomáciai okokra vezethetők vissza, esetleg az interperszonális kapcsolatok sajátosságára. A nomádok egymáshoz való viszonyának megértésében is ez kell hogy legyen, a vezérfonal.
Konkrét példán, a magyarok és a besenyők kapcsolatán keresztül érzékeltetem, hogy a korábbi sémák nem állják meg a helyüket. Tehát a magyarok és a besenyők viszonyát nem lehet csak a páni félelemből táplálkozó zsigeri gyűlölettel leírni, sem az alapvetően hamis nomád testvériségből levezetett kebelbarátsággal jellemezni. Az előbbiek cáfolataként a téma, forrásokon alapuló bemutatását kívánom prezentálni, amely a szomszédsági viszony ingadozására hívja fel a figyelmet. A klasszikus és egyben általánosító kép átértelmezését tervezem, komparatív módon, így a forráselemzés és forráskritika kiemelt fontosságú a témában. Mindezt komplex formában igyekszem megvalósítani a magyar őstörténet eszköztárának segítségével.
Kozák-Kígyóssy Szabolcs László
A nagyszebeni céhek fegyverei a XV. század végén
Nagyszeben városa a késő középkor végére jelentős iparral rendelkezett, melynek számottevő részét a fegyveripar különböző ágazatai tették ki. Az itteni fegyverkészítő céhek vélhetőleg nem csak helyi igények kielégítésére rendezkedtek be. Erről tanúskodnak a korabeli írott- és tárgyi forrásaink.
A város kézműiparának fegyverekre szakosodott szegmensének kutatása a relatíve szerencsés forrásadottságok miatt vizsgálható. Érdemes megemlíteni, hogy nagyszebeni – elsősorban német nyelvű szász – okleveles anyag betekintést ad a különböző céhek életének fontos aspektusaiba is. Jelen előadás a céhes rendszer egyik ilyen szeletére koncentrál, melyben a városvédelem és a fegyverhasználat kerül az érdeklődés középpontjába. Dolgozatomban az alábbi kérdésekre keresem a választ: az inventáriumokban megjelenő fogalmak pontosan milyen fegyverekkel azonosíthatóak? Miért vannak olyan nagy arányban a távolra ható fegyverek? Az itt tapasztaltak beleilleszthetőek-e a XV-XVI. század fordulóján végbement fegyvertörténeti változásba?
Lados Tamás
Megjegyzések az esztergomi érsekek prímási joghatóságának korai történetéhez
A primácia intézménye a 9. századtól kezdve terjedt el nyugati egyházon belül. A prímási tisztséget viselő főpapok nem csak saját egyháztartományuk metropolitái, hanem az ország többi érseke felett is joghatóságot gyakoroltak. A katolikus egyház napjainkban hatályos törvénykönyve szerint azonban a primácia már nem több pusztán tiszteletbeli címnél. Kivételt képez ez alól az esztergom-budapesti érsek, aki Magyarország prímásaként továbbra is tényleges (bírói) joghatósággal bír a teljes magyar katolikus egyházszervezet felett. Eme kivételes jogállás gyökerei a középkorig nyúlnak vissza.
Az első hazai érsekség primáciává fejlődésének folyamatát az elmúlt fél évszázadban a középkortudomány és kánonjogtörténet olyan kiemelkedő alakjai vizsgálták, mint Szentirmai Sándor, Mezey László és Erdő Péter. A 12-13. század fordulójának joghatósági vitáiból kitűnik, hogy az esztergomi egyház elsőbbsége négy fő komponensből tevődött össze, nevezetesen a királyi udvar felett gyakorolt lelki joghatóságból, a király felkenésének és koronázásának jogából, a királyi egyházak feletti egyházi joghatóságból, illetve a kalocsai érsekkel szembeni rangbeli elsőbbség elemeiből. Bár ezen jogkörei már a 13. század folyamán megszilárdultak, bizonyíthatóan csak az 1394. évben ismerte el a pápaság először az esztergomi érsek prímási címét és ruházta fel Kanizsai Jánost – akkor még csak személyére vonatkozóan – született követi joghatósággal is.
A magyar történetírásban több alkalommal felmerült, hogy az esztergomi érsekek prímási címe már a 13. században megjelent, de mindeddig ezt nem sikerült meggyőzően igazolni, a bizonyításképpen felhozott források kétes hitele miatt. A kutatás figyelmét azonban ezidáig elkerülte egy 1297. évi okleveles közlés, amely az esztergomi érseket egy, a veszprémi püspök és a bélakúti apát között folyó tizedper során az “egész ország általános főpásztorának és lelkiekben felhatalmazott döntnökének” nevezi. Az újonnan feltűnt adat így értékes adalékként gazdagíthatja az esztergomi érsekek prímási joghatóságának kifejlődéséről alkotott ismereteinket.
Mezei Emese
Pars pro toto: körmeneti szobrok mint a középkori művészet theatrum sacrumjainak kellékei
Aki középkori szobrászattal kapcsolatos stúdiumokat folytat, hamar felismeri, hogy a „rész az egész helyett” akár ezen emlékanyag összefoglalására törekvő mű címe is lehetne. Mi ennek a töredékesen fennmaradt tárgyi anyagnak kívánjuk egy még kisebb, részben ismert anyagát új megközelítési szempontból bemutatni, hogy megértéséhez közelebb kerüljünk.
A kutatás alapfelvetése, hogy (1) a vallási szükségletek olyan attitűdbeli különbséget jelentenek, amely által minden korszak megalkotja a saját devóciós és kultusztárgyait, melyek lelkiségének, a belső átélés iránti igényének, de a külső, reprezentatív, áhítatot elősegítő formáknak is a leginkább megfeleltek és hogy (2) a szobrok az istenközeli lét lehetőségét hordozzák magukon, a misztikus élmények elnyerésének lehetőségével és a szentség átélésével kecsegtetnek. A szoborban való megjelenítésnek ereje van, s gyakori, hogy bevonják a napi vagy körmeneti, ünnepi liturgiába őket: a késő középkorban eljátszhatóvá és átélhetővé tették segítségükkel a szent jeleneteket.
A kutatás célja bemutatni azt az emlékanyagot és rekonstruálni a gyakorlatban való megjelenését, mely legfőbb jellemzőjével a barokk theatrum sacrumokhoz áll a legközelebb, s nem egyszerűen statikus, áhítatot keltő szobrokat jelent, hanem mozgásban megjelenő, a hívőt aktív részvételre hívó műalkotásokat, melyek maguk is mozgásban jelennek meg.
Az előadás tehát az egyházi év jeles ünnepeinek, a karácsonyi és húsvéti ünnepkör templomi liturgikus játékainak késő középkori formájával és eszközeivel foglalkozik.
Novák Ádám
Az 1440 januári királyválasztó országgyűlés résztvevői
Habsburg Albert király halálát követően (1439. október 27.) az országnagyok 1440 elejére országgyűlést hirdettek. Úgy határoztak, hogy János zenggi püspököt, Tallóci Matkó horvát-dalmát-szlavón bánt, Bátori István volt országbírót, Perényi János tárnokmestert, Pálóci László ajtónállómestert és Marcali Imre somogyi és verőcei ispánt követként Krakkóba menesztik, hogy III. Ulászló lengyel királyt meghívják a magyar trónra. Az oklevél a történettudomány előtt régóta ismeretes, kiállítói – vagyis megpecsételői – azonban nem. Előadásom központjában ez az 1440. január 18-án kelt felhatalmazó levél áll, aminek pecsétjei azonosításával megismerhetjük a királyválasztó tanács összetételét. További sokpecsétes oklevelek segítségével pillanatképet készíthetünk Albert király kormányáról is, valamint heraldikai és társadalomtörténeti adalékokat szolgáltathatunk a korszak történetéhez.
Pozsár Dániel
Az első keresztes hadjárat főúri hullámainak összehasonlítása az anatóliai harcok vonatkozásában
Két hadjárat mindösszesen pár év differenciával, mégis a lehető legkülönbözőbb végkifejlettel. Előadásomban megvizsgálnám azokat a fontos különbségeket a két főúri hullám stratégiai és taktikai lépései között, melyek döntően befolyásolták a két hadjárat végkimenetelét. Az első keresztes hadjárat első főúri hulláma 1097-ben több nagyobb nyíltszíni ütközetben, illetve várharcokban is legyőzte a szeldzsuk-török ellenállást. Bevette a Rúmi (Ikoniumi) Szultánság székvárosát Nikaia-t, majd Dorülaionnál és Hérakleiánál is vereséget mért a török seregekre. Az első főúri hullám ezzel utat nyitott szíriai területekre és sikerrel teljesítette az Anatólián való átkelést. Az első főúri hullám csapataival szemben az 1101. évi főúri hullám seregei már nem bizonyultak ütőképesnek a szeldzsuk-török ellenállással szemben. A hadjárat, melynek célja az újonnan megalapított keresztes államok, illetve a kereszténység számára visszaszerzett Szentföld megsegítésére irányult, totális kudarccal végződött. A három nagyobb nyugat-európai főúri sereg mely a hadjáratban részt vett már Anatóliában megsemmisült. Természetesen a szeldzsuk-török csapatok ellenállásának kérdése is megkerülhetetlen a téma feldolgozásakor, előadásomban azonban a keresztes seregek stratégiai, taktikai és hadellátási eljárását vizsgálnám a Boszporuszon való átkelést követően.
Ribi András
„in executionibus” A fehérvári keresztes (johannita) konvent országos hatáskörű hiteleshelyi működése
Verbőci István Hármaskönyve fogalmazta meg először, hogy bizonyos magyarországi hiteleshelyek az eljárások tekintetében országos hatáskörrel bírtak: a budai, fehérvári és boszniai káptalan illetve a fehérvári keresztes konvent rendelkezett ezzel a jogosítvánnyal. A közelmúlt kutatásai már felhívták a figyelmet az országos hatáskör eredetének és pontos mibenlétének tisztázatlan voltára, ám részletes elemzés mindezidáig sem valamely érintett intézményről, sem pedig a jogosítvány egészéről nem született, a korábbi vizsgálatok legfeljebb egy-egy példát említettek, amelyekkel igazolva látták a jog létezését.
Előadásomban – historiográfiai bevezetőt követően – arra keresem a választ, miért és mikor alakultak ki ezek az intézmények? Milyen típusú ügyekben vették igénybe az uralkodók és nagybírók a fehérvári konvent bővített jogosítványait? Hogyan működött a gyakorlatban ez az intézmény, és mennyiben volt ténylegesen az egész országra kiterjedő a johanniták „országos” hatásköre?
A hiteleshelyi kiadványok esetszintű vizsgálata révén kiderült, hogy 1450 előtt érdemben nem beszélhetünk országos hatáskörről, a jogosítvány kialakulása pedig összefüggésben lehet Mátyás uralkodásával és két fehérvári preceptor, Gúti János és főképp Simontornyai István tevékenységével. Az adatok tanúsága szerint országos hatáskörben legfőképpen két esetben kellett kiszállni: nagy, több megyét is érintő birtokba vezetéseknél, illetve az udvarban tartózkodók pereskedéseinél. A vizsgált időszak okleveles anyaga alapján a fehérvári konvent hiteleshelyi kiküldöttei összesen 50 megyében működtek közre, még egészen távoli erdélyi és észak-magyarországi területekre is eljutottak.
Somogyi Szilvia
A brassói dékánság “Készlettári Könyvének” kánonjogi jegyzetei (Adalékok a 15. századi magyarországi egyházi bíráskodás hatáskörének történetéhez.)
Az esztergomi vikáriusokra vonatkozó adatok gyűjtése közben a Diplomatikai Fényképgyűjteményben egy rendkívül érdekes forrásra bukkantam. A kódex alakú általam fizikai valójában még nem látott gyűjtemény, amelyet a továbbiakban a brassói dékánság “Készlettári Könyvének” nevezek, a régi barcasági káptalan levéltárából került a Brassói Evangélikus Egyházközség levéltárába. A történeti kutatás számára nem teljesen ismeretlen, mert a benne található majd’ 70 középkori oklevél másolatának egy részét (ezek jobbára királyi, pápai és esztergomi érsekek által kiadott oklevelek) Zimmermann Urkundenbuch c. szövegkiadásába bedolgozta. Egy másik tartalmi eleme is kiemeli a kódexet, az esztergomi zsinat szövegének benne található variánsát Solymosi László akadémikus a veszprémi zsinati határozatok kritikai kiadásának készítése közben felhasználta és ezzel egyszer már beemelte a köztudatba.
A “Készlettári Könyvet” a 15. század közepén kezdték el vezetni a brassói dékánok, utolsó feljegyzései a 16. század közepéről származnak. Összeállításának és tartalmának oka a brassói dékánság különleges egyházjogi helyzetével (ti. hogy az esztergomi érsekséghez tartozott) áll összefüggésben. Tartalmi sokszínűsége, ugyanakkor tematikus egysége miatt szövege akár egy teljes egészében történő szövegkiadást is megérdemelne.
Jelen előadásnak a kódex bizonyos kánonjogi jegyzetei és oklevelei csak a kiindulópontját fogják adni. Arra keresem a választ, hogy a középkori magyarországi egyházi bíráskodás hatáskörével kapcsolatos ismereteinkhez, amelyeket Bónis György alapozott meg, majd az utóbbi években C. Tóth Norbert, Lakatos Bálint és Mikó Gábor bővített tovább, lehet-e még bármit is hozzátenni.
A “Készlettári Könyv” első lapjain mindjárt egy kiadatlan (első megközelítésben) kánonjogi jegyzet rejlik, amely első látásra nem egykönnyen olvasható és értelmezhető. Címe alapján sokat ígér: Secuuntur causae ecclesiastice libertatis ad forum ecclesie seu ad iurisdictionem ecclesiasticam spectantes et hae de iure communi. A glosszált jegyzék 27 számozott tételt tartalmaz. A szövegezés és tartalom (szintén csak első megközelítésben) nem magyarországi provenienciát mutat és a 15. század közepéhez viszonyítva százötven évvel korábbi kánonjogi gyűjteményeken alapul. A jegyzék ismeretét éppen a kódexbe való bekerülése bizonyítja, lényegesen nem szabja át hatásköri ismereteinket, ám számos, okleveles forrásainkban gyakorta használt terminus megértését segítheti, az egyházi-világi bíróságok hatásköri összeütközéseinek, érintkezésének számos elméleti esetét felvillantja.
Szintén bejegyezték a kódexbe Örmény Tamás (Thomas Armenus) esztergomi érseki visitator 1447-es rendelkezéseit a brassói dékánság számára. A rendelkezések kérdésünkre vonatkozó pontjai már átvezetnek a jogi elmélet világából a gyakorlat világába. A pontok szintén a világi és egyházi bíróságok érintkezési és összeütközési pontjait feszegetik (Világi bíróság elé lehet-e idézni klerikust, ha a per tisztán világi természetű, eladással, szerződéssel, elzálogosítással kapcsolatos? A privilegium fori a klerikusok közül kit érint pontosan? [Vonatkozik-e a clerici coniugati illetve clerici bigami terminussal illetettekre? stb.]), és már sokkal többet elmondanak a 15. század közepi városi közegről és társadalmáról.
Bevonható vizsgálódásunkba Dénes esztergomi érsek egy 1446-os oklevele, amely szintén plasztikusan mutatja, hogy melyek voltak azok a területek, amelyekből a világi bíróságok részt akartak maguknak kanyarítani. (Mi legyen a házasságtörőkkel? Ki döntse el, hogy a házasságtörés járjon-e separatio thori-val vagy sem? Mi legyen azokkal akik civiliter tettek esküt, aztán pedig megszegték? Mi legyen a házastársgyilkosok vagyonával, ki legyen az örökös? És ha egy végrendeletet nem az egyház számára tettek?)
Reményeim szerint a fenti szövegek vizsgálata, ha nem is hoz forradalmi újdonságot, élettel tölti meg az egyháztörténeti művek lapjain az egyházi bíráskodás hatásköreivel kapcsolatban gyakorta használt elméleti fogalmainkat.
Szanka Brigitta
Késő középkori uralkodói reprezentáció és ceremóniák a német nyelvű történetírásban
Disszertáció témám középpontját Luxemburgi Zsigmond nyugat-és közép-európai utazásainak művelődés-és diplomáciatörténeti vizsgálata képezi. Az elmúlt hónapokban egy átfogó gyűjtőmunkát végeztem a bécsi szakkönyvtárakban. Itt a téma német nyelvű szakirodalmát tekintettem át a kiadott narratív és okleveles forrásanyag vizsgálatának kíséretében. Előadásom célja tehát a német nyelvű szakirodalom tematikus tételeinek kibontása, súlypontozása és problémaközpontú bemutatása az uralkodói reprezentáció és a különböző ceremóniák kutatásának tükrében. Szükségesnek tartom, hogy röviden ismertessem a második világháborút megelőző időszak nagy forráskiadási munkálatait és kutatási irányvonalait. Ezt követően megvizsgálnám, hogy már az 50-es évektől kezdve miként foglalkoztak az említett kérdéskörrel. Továbbá az is érdekel, hogy melyek azok az évfordulók adta tudományos lehetőségek, amik adott esetben akár fokozottabban is a témára irányíthatják a szakma figyelmét. Emellett még a német középkorkutatásban mind a mai napig aktívan működő kutatócsoportok főbb célkitűzéseit és kutatási eredményeit kívánom elemezni. Talán az is elengedhetetlen, hogy röviden bemutassam az elmúlt évek nemzetközi konferenciáinak, valamint nagyobb kiállításainak központi témáit és legújabb tudományos eredményeit.
Ternovácz Bálint
Ferences misszió a középkori Boszniában
Az elszigetelt, gyéren lakott boszniai területekre a keresztény tanok a 9. században érkezhettek meg, az egyházi szervezet és hierarchia viszont még a 13. század elejére sem tudott kialakulni, szabadon keveredhettek a keresztény, pogány és eretnek tanok. 1233–34-ben a domonkos rend telepedett meg a tartományban, ők szervezték meg a boszniai inkvizíciót, és a rend tagjai viselték a boszniai püspöki méltóságot is, működésüket a Magyar Királyság segítette. A tatárjárás után viszont ez a segítség megszűnt, a püspök kiszorult a tartományból, a boszniai domonkos jelenlét csupán névleges lett. Az 1290-es években Észak-Bosznia ura, Dragutin István behívta a tartományba a ferences rendet, akik nagy lendülettel láttak hozzá a katolikus egyházi térítéshez, ami a két koldulórend közötti elhúzódó viszályhoz vezetett. 1327-re a domonkosok egy évszázados próbálkozása után – Péter domonkosrendi boszniai püspök minden igyekezete ellenére – XXII. János pápa elvette a prédikálórendtől a boszniai inkvizíciót, és a ferenceseknek adta azt. Előadásomban a ferences rend boszniai működésének bemutatására teszek kísérletet, a rend 13. század végi megjelenésétől a 15. század végéig, a boszniai oszmán hódítás térnyeréséig, kitérve a rend megtelepedését övező problémákra, a minoriták boszniai működésére és kolostoraikra, valamint megpróbálok választ találni arra a kérdésre, hogy miért volt sikeresebb a ferences térítés, mint a domonkos inkvizíció.
Uhrin Dorottya
Mikor keletkeztek az ún. I. esztergomi zsinat cikkelyei?
Előadásomban az ún. I. esztergomi zsinat datálásával foglalkozom. A szakirodalomban jelenleg két nézet uralkodik: az egyik Szerafin érsek (1100), míg a másik Lőrinc érsek (1104/5–1116) idejére keltezi a zsinatot. A kérdés eldöntéséhez segítségünkre lehetnek a határozatok szövegét fenntartó késő-középkori kéziratok: ezek a Lőrinc érsek és püspökei által hozott határozatokról beszélnek. Felmerül a kérdés, hogy honnan ered az a nézőpont, amely szerint Szerafin idején tartották a zsinatot? Ezt a feltételezést mennyiben támogatják a fennmaradt kéziratok? A zsinat datálásához segítségünkre lehet egy olyan forrást, amely a 11–12. század fordulójáról maradt fenn eredetiben, ám a történeti kutatás még nem hasznosította a témám szempontjából. Az Esztergomi benedikcionále a liturgiatörténészek egyöntetű véleménye szerint az ún. I. esztergomi zsinat előtt keletkezett. Ha van egy másik mód az Esztergomi benedikcionále datálására, akkor vajon közelebb kerülhetünk a zsinat időpontjának a meghatározásához?
Veres Kristóf György
A királyi kancellária, a destinatarius és a harmadik személy szerepe II. András okleveleinek kiállításában
Előadásomban az 1172 és 1235 között királyi oklevelek arengáinak tartalmi elemzését végzem el, különös hangsúlyt fektetve a különféle típusok használatában beállt változásokra
Korábban az 1172 és 1235 közötti királyi okleveles gyakorlatot vizsgálva arra lettem figyelmes, hogy a corroboratiokban található formulák használatában jelentős ciklikusság figyelhető meg. Felmerült bennem, hogy ez azzal magyarázható, hogy a 13. század első harmadában szoros kapcsolat állt fönn a székes- és társaskáptalanok, valamint a királyi oklevélkiadó szerv között. Elképzelhető, hogy a kancellárok hivatalba lépésükkor a hiteleshelyi oklevéladásban használatos formulák egy részét is magukkal hozták a királyi udvarban. Így a formulák ciklikussága abból adódna, hogy bizonyos kancellárok ugyanabból a káptalanból jöttek. Ezt a csupán a corroboratiok vizsgálata alapuló feltételezést érdemes az arengak vizsgálatával ellenőrizni.
Vizsgálatom eredményeként a korszakban használt arengák három csoportra oszthatók. Az egész korszakon átívelő arengacsoportok használatában jelentős ciklikusság figyelhető meg, mely sokszor kancellárváltásokkal esik egybe. Másodsorban az arengák között számos, csak pár oklevélben, néhány évig használt csoport tűnik föl, melyeket gyakran a destinatarius köt össze. A harmadik csoportba az egyedi arengák tartoznak, melyek relatív súlya feltűnően magas. Ezek között több két, időben sokszor egymástól távol eső oklevélben szerepel. Ezeket az oklevélpárokat legtöbbször egy egyházi destinatarius köti össze. Következésképpen ezek minden bizonnyal destinatariusi fogalmazásúak.
Veszprémy Márton
Asztrológiai ismeretek útja az ókortól a 12. századig – az „asztrológiai földrajz” vizsgálata
Az asztrológia a Kr. e. 2–1. században született meg a hellenisztikus Alexandriában,
ám története még korábbi, babiloni előzményekig nyúlik vissza. Az asztrológia mindig is egy
egységes, konzervatív rendszert alkotott, így a középkori asztrológia sem vizsgálható az ókori
előzmények ismerete nélkül. Előadásomban az asztrológiai ismeretanyag egy speciális
részének, az ókori „asztrológiai földrajznak” (helyesebben topográfiának) a forrásait és
hagyományozódását vizsgálom, külön figyelmet szentelve a középkori továbbélésnek.
Az „asztrológiai földrajz” leírását hat ókori szerzőnél találjuk meg: Marcus
Maniliusnál és szidóni Dórotheosznál (1. sz.), Klaudiosz Ptolemaiosznál és Vettius Valensnél
(2. sz.), Paulosz Alexandrinosznál és thébai Héphaisztiónnál (4. sz.). A hat szerző földrajzi
rendszere teljesen független egymástól, így közös vonásaik a hellenisztikus asztrológia
gyökereiig vezetnek vissza.
A vizsgálat részeredményei is figyelemre méltóak: eddig ugyanis elkerülte a kutatás
figyelmét, hogy a Maniliusnál (Astronomica II. 433–452.) szereplő istenlista megegyezik a
Vettius Valensnél (Anthologiae I. 2.) fennmaradt lista töredékeivel. Mivel Manilius latinul írt,
és Valens listája teljesebb, így nem átvételről van szó: ez az eredmény ismételten megerősíti,
hogy az ókori asztrológiai művek közös eredetre vezethetőek vissza. Szintén elkerülte a
szakirodalom figyelmét ugyanennek a listának a középkori továbbélése egy 800 körüli fuldai
kéziratban (Basel Univ.bibl. F III 15a), mellyel korábban Barbara Obrist foglalkozott
részletesen egy tanulmányában.
A fent említett hat szerző műveiből és töredékeiből némi óvatossággal
rekonstruálhatjuk a hellenisztikus asztrológia „eredeti” asztrológiai földrajzát. Ez a
hagyomány az arab asztrológusokon keresztül a 12. században jutott el Európába, és az útja
Abū Ma’sharon és al-Qabīsīn át a zsidó Abraham ibn Ezráig és herefordi Rogerig vezet.